|
Különösen releváns információkat a 6.§ (3) bekezdése tartalmaz
1996. évi CXXVI. törvény a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról1. § (1) Az Szja tv. 45. §-ára is figyelemmel, e törvény alkalmazásában befizetett adónak azt az összeget kell tekinteni, amely a magánszemély a) adóbevallásában, vagy b) az adóbevallást helyettesítő munkáltatói és ezzel egyenértékű elszámolásban, vagy c) az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása szerint, az összevont adóalap adójának összegéből a kedvezmények levonása után fennmarad, feltéve, hogy ezt az adót a magánszemély - a bevallás benyújtására nyitva álló határidőig - az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása esetén június 20-ig -, vagy - az esedékességet megelőzően benyújtott kérelmére az adóhatóság legfeljebb 12 havi részletfizetést vagy fizetési halasztást engedélyezett, és a magánszemély az engedélyező határozatban foglalt feltételeknek maradéktalanul eleget téve az adót és késedelmi pótlékát hiánytalanul megfizette. (2) A magánszemély külön-külön nyilatkozatban rendelkezhet befizetett adójának a) egy százalékáról a 4. §-ban, b) további egy százalékáról pedig a 4/A. §-ban meghatározottak közül kiválasztott egy-egy kedvezményezett javára. (3) A befizetett adó egy-egy százalékáról csak teljes egészében lehet rendelkezni a 4. §-ban és/vagy a 4/A. §-ban meghatározott kedvezményezettek közül kiválasztott egy-egy kedvezményezett javára. 2. § (1) Ha a magánszemély a befizetett adójának az 1. §-ban meghatározott bármely részéről e törvény szabályai szerint rendelkezett, és rendelkezésének teljesítése megtörtént, akkor a teljesítés szerinti összeg sem az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapításának módosítása, sem adóhatósági ellenőrzés, sem önellenőrzés következményeként utóbb nem módosítható. (2) Ha a magánszemély rendelkező nyilatkozatot tartalmazó a) adóbevallásának, vagy b) az adóbevallást helyettesítő munkáltatói és ezzel egyenértékű elszámolásának, vagy c) az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapításának módosítása, önellenőrzése vagy adóhatósági ellenőrzése az összevont adóalap adójának a kedvezmények levonása után fennmaradó részére kevesebbet állapít meg a bevallott összegnél, akkor a különbözetnek az 1. § (2) bekezdésének a)-b) pontjában rögzített hányadát - ha az legalább ezer forint, és a rendelkezés teljesítése a kedvezményezett javára megtörtént - az adóhatóság határozata alapján a magánszemélynek meg kell fizetnie. 3. § (1) Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: APEH) a magánszemély a) adóbevallásához, vagy b) az adóbevallást helyettesítő munkáltatói és ezzel egyenértékű elszámoláshoz, vagy c) az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapításának nyilatkozatához fűzött rendelkezések és - az adóbevallásában, vagy - az adóbevallást helyettesítő munkáltatói és ezzel egyenértékű elszámoláshoz, vagy - az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapításában feltüntetett adatok alapján utalja át a 4. §-ban említett kedvezményezettek javára az 1. § rendelkezései szerint meghatározott összeget. (2) A 4/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti egyházi kedvezményezetteket megillető támogatást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, míg a 4/A. § (1) bekezdés b) pontja szerint rendelt összeget az Országgyűlés által meghatározott cél megvalósulásában illetékes költségvetési fejezet felügyeletét ellátó szerv a 6. § (9) bekezdésében előírtak szerint eljárva utalja át. 4. § (1) E törvény alkalmazásában kedvezményezett a) azon - az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény szerinti - társadalmi szervezet (kivéve a pártot, munkaadói és munkavállalói érdek-képviseleti szervezetet), amelyet a bíróság a magánszemély rendelkező nyilatkozata évének első napja előtt legalább két évvel, és b) azon alapítvány, amelyet a bíróság a magánszemély rendelkező nyilatkozata évének első napja előtt legalább két évvel, továbbá c) azon kiemelkedően közhasznú alapítvány, társadalmi szervezet és közalapítvány, amelyet a bíróság a rendelkező nyilatkozat évének első napja előtt legalább egy évvel kiemelkedő közhasznú szervezetként, illetve közalapítványként nyilvántartásba vett és az alapszabálya, illetőleg az alapító okirata szerint a rendelkező nyilatkozat évének első napja előtt legalább egy évvel - a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. § c) pontjában meghatározott - közhasznú tevékenységgel ténylegesen foglalkozik; d) a Magyar Tudományos Akadémia; e) az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA); f) a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 2. és 3. számú mellékletében szereplő országos közgyűjtemény és a következőkben felsorolt egyéb kulturális intézmény: 1. Magyar Állami Operaház, 2. Magyar Országos Levéltár, 3. Országos Széchényi Könyvtár, 4. Magyar Filmarchívum, 5. Neumann János Multimédia Központ és Digitális Könyvtár; g) az országos gyűjtőkörű szakmúzeumok; h) az a könyvtári, levéltári, múzeumi, egyéb kulturális, illetve alkotó- és előadó-művészeti tevékenységet folytató szervezet, amely a rendelkező nyilatkozat évének első napja előtti három év valamelyikében a helyi önkormányzattól, az országos, illetve a helyi kisebbségi önkormányzattól vagy a központi költségvetéstől egyedi támogatásban részesült és nem tartozik az előző kategóriákba; i) a felsőoktatásról szóló törvény 1. számú mellékletében meghatározott felsőoktatási intézmény. (2) Az (1) bekezdés a), b) és c) pontjában megjelöltek közül kizárólag az a szervezet lehet kedvezményezett, amely a) belföldi székhelyű, és b) magyarországi közösség, illetőleg a határon túli magyarság érdekében működik, és c) nyilatkozik arról, hogy megfelel a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 4. § (1) bekezdésének d) pontja - ezzel összefüggésben a 26. §-ának d) pontja - szerinti feltételnek, ennek megfelelően módosította alapszabályát, alapító okiratát, és d) nyilatkozik arról, hogy esedékes köztartozása nincs, és e) nyilatkozik arról, hogy az alapszabálya, alapító okirata szerinti közhasznú tevékenységét a rendelkező nyilatkozat(ok) évét megelőző egy év óta megszakítás nélkül ténylegesen folytatja, eleget téve minden rá vonatkozó jogszabályi rendelkezésnek; f) a 4. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott kiemelkedően közhasznú alapítvány, társadalmi szervezet szerződés másolatának az adóhatósághoz történő becsatolásával igazolja, hogy tevékenységét állami szervvel vagy önkormányzattal a rendelkező nyilatkozat évének első napja előtt legalább egy évvel kötött szerződés alapján végzi. (3) A (2) bekezdés d) pontjában foglaltaktól függetlenül, az (1) bekezdés a), b) és c) pontjában, valamint a (4) bekezdésben megjelölt szervezetek közül az is lehet kedvezményezett, amely - ha a (2) bekezdés rendelkezéseinek egyébként megfelel - hozzájárul az őt e törvény szerint megillető összegből a köztartozásainak kiegyenlítéséhez; pontosan megjelölve az összeg címzettjeit és a kiegyenlítés sorrendjét. Ebben az esetben az adóhatóság a köztartozás kiegyenlítéséről levélben tájékoztatja a kedvezményezettet. (4) A jogutódlással megszűnt kedvezményezett javára felajánlott adóösszegek - a 4. § (2) és (3) bekezdésében előírt követelmények teljesítése esetén - a kedvezményezett jogutódját illetik meg. (5) Kedvezményezett lehet az (1) bekezdés c) pontjában említett kiemelkedően közhasznú alapítvány, társadalmi szervezet is, amely az (1) bekezdés a)-b) pontjában foglalt feltételeknek megfelel, de a kiemelkedően közhasznú szervezetként történő bírósági nyilvántartásba vételtől számítva az egy év még nem telt el. 4/A. § (1) E törvény alkalmazásában kedvezményezett: a) a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény szerinti egyház, vallásfelekezet, vallási közösség (a továbbiakban: egyház) - ide nem értve az egyház szervezeti egységét, intézményét -, ha az APEH a 4/A. § (2) bekezdése szerint technikai számmal látta el; b) a rendelkező nyilatkozat évére vonatkozó költségvetési törvényben az Országgyűlés által meghatározott kiemelt előirányzat. (2) A magánszemély rendelkező nyilatkozatára igényt tartó egyházat - kérelme alapján - az APEH technikai számmal látja el, amennyiben hitelt érdemlően igazolta, hogy az illetékes bíróság a rendelkező nyilatkozat évének első napja előtt egyházként nyilvántartásba vette. Amennyiben a technikai szám kiadását az APEH megtagadja, az egyház az erről szóló határozat bírósági felülvizsgálatát 15 napon belül kezdeményezheti. Az illetékes bíróság 15 napon belül lefolytatott nemperes eljárásban dönt a hatályon kívül helyezésről. (3) Az APEH elnöke hivatalból technikai számmal látja el az (1) bekezdés b) pontja szerinti kedvezményezettet. (4) 5. § (1) A magánszemély rendelkező nyilatkozatot (nyilatkozatokat) lezárt, nevével, lakcímével és adóazonosító jelével ellátott, egy postai szabványméretű borítékban elhelyezett, külön-külön kitöltött, az APEH által rendszeresített nyomtatványon (vagy azzal egyező méretű és adattartalmú lapon), illetőleg az elektronikus úton bevallást benyújtó adózó elektronikus űrlapon is tehet. A rendelkező nyilatkozaton (nyilatkozatokon) fel kell tüntetni a kedvezményezett adószámát (a 4/A. §-ban említettek esetében a technikai számot), továbbá feltüntethető a kedvezményezett elnevezése is. A magánszemély a rendelkező nyilatkozatot (nyilatkozatokat) tartalmazó a) borítékot az adóbevallási csomagjában helyezi el, vagy b) c) borítékot az adóhatósági adómegállapítás esetén az adózó nyilatkozatához csatolva február 15-éig küldi meg az adóhatóságnak, illetőleg d) borítékot, illetőleg elektronikus űrlapját az elektronikus úton benyújtott személyi jövedelemadó-bevallás benyújtására előírt határidőig küldi meg az adóhatóságnak. (2) A rendelkező nyilatkozatot tartalmazó borítékot a) az adóbevallást helyettesítő munkáltatói és ezzel egyenértékű elszámolás, vagy b) az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása esetén, annak ragasztott felületére átnyúlóan a magánszemélynek saját kezűleg alá kell írnia. Munkáltatói elszámolás esetén a munkáltató kísérőjegyzéket készít, amely tartalmazza a rendelkező nyilatkozatot tevő személyek nevét, adóazonosító jelét és a boríték átadását igazoló aláírását. A munkáltató a rendelkező nyilatkozat tartalmát nem ismerheti meg, az azt tartalmazó borítékot sértetlen állapotban, a kísérőjegyzékkel együtt, az adóbevallást helyettesítő munkáltatói elszámolásra vonatkozó adatszolgáltatás előírásainak megfelelően, az adatszolgáltatással együtt, zárt csomagban küldi meg az illetékes adóhatóságnak. (3) A borítékon és a rendelkező nyilatkozatban feltüntetett adatok adótitoknak minősülnek, és ennek megfelelő védelemben részesülnek, azzal az eltéréssel, hogy az adóhatóság kizárólag a) a (4) bekezdésben említett jogvitá(k)ban eljáró felhatalmazott személyeknek engedhet betekintést; b) a saját adataira és rendelkező nyilatkozatának tartalmára vonatkozóan ad a magánszemélynek tájékoztatást; c) a javára utalt összegekre vonatkozó felvilágosítást közöl a kedvezményezettel. (4) Az adóhatóság - az elektronikus űrlapon érkezett rendelkező nyilatkozat kivételével - a borítékot és a benne elhelyezett rendelkező nyilatkozatot (nyilatkozatokat) a boríték felbontásakor egymással megegyező azonosító kódjellel látja el, és azokat egymástól elkülönítve - ugyanazon személy(ek)nek egyidejűleg hozzá nem férhető módon - dolgozza fel, ellenőrzi, illetve őrzi. Az adóhatóság informatikai rendszere az elektronikus űrlapon beérkezett rendelkező nyilatkozat adatait a bevallástól elválasztja és kódjellel látja el. Az adóhatóság az elektronikus űrlap feldolgozása során elkülönülten kezeli a rendelkező magánszemély és a kedvezményezettek adatait. Az adóhatóság egyébként csak a rendelkező nyilatkozatok teljesítését érintő jogvita esetén, az abban eljáró felhatalmazott személynek engedélyezheti - a jogvita jogerős határozattal történő lezártáig - az egymástól elkülönített adatok kódjel alapján történő összekapcsolását. (5) Az adóhatóság (4) bekezdésben említett őrzési kötelezettsége a rendelkező nyilatkozat évét követő ötödik év végéig áll fenn, illetőleg ezt meghaladóan is az ezen időpontig megkezdett - a (4) bekezdésben említett - jogvita jogerős lezárultáig. Ezen időpontot követően a borítékokat és a rendelkező nyilatkozatokat, illetőleg az elektronikus űrlap adatait az APEH elnöke által meghatározott eljárási rend szerint meg kell semmisíteni. (6) Az adóhatóság a magánszemélyek a) adóbevalláshoz, vagy b) az adóbevallást helyettesítő munkáltatói és ezzel egyenértékű elszámoláshoz, vagy c) az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása esetén a rendelkező nyilatkozatai alapján minden év szeptember 1. napjáig felhívja a 4. § (1) bekezdés szerinti kedvezményezettet a 4. § (2)-(3) bekezdésében meghatározottak 30 napon belüli teljesítésére. A határidő elmulasztása esetén a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény 66-67. §-ának rendelkezései irányadók. 5/A. § (1) Az adóhatóság az adómegállapítást kérő nyilatkozattal együtt - az 5. §-ban foglaltak szerint - benyújtott rendelkező nyilatkozatot tartalmazó borítékot felbontás nélkül kódjellel látja el, biztosítva az 5. § (4) bekezdése szerinti feltételeket. (2) Azon rendelkező nyilatkozatot, melyet olyan magánszemély nyújtott be, aki jogszabály alapján nem választhatta volna az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítását, az 1. § előírása szerint benyújtott adóbevallással együtt érkezettnek kell tekinteni, ha az 1. § bevallásra vonatkozó feltételeit a magánszemély teljesíti. 6. § (1) Az APEH a 3. §-ban említett összeget a 4. § (1) bekezdésében meghatározott kedvezményezett részére a) a 4. § (2) bekezdésében előírt nyilatkozatok benyújtásától számított 30 napon belül, de legkésőbb a rendelkező nyilatkozat évének november 30. napjáig - figyelemmel az 5. § (6) bekezdésére is -, és b) a 4. § (3) bekezdésében meghatározottak esetében a köztartozások levonását követően utalja át. (2) Az APEH az (1) bekezdés b) pontja szerinti köztartozásokat a kedvezményezett által megjelölt címzettek javára a megjelölt sorrendben utalja át. (3) A 4. § (1) bekezdésében meghatározott kedvezményezettnek az e törvény alapján átutalt összeg cél szerinti felhasználását tartalmazó adatait - meghatározva a támogatás esetleges tartalékolásának tényét és összegét is - az átutalást követő naptári év október 31. napjáig sajtóközleményben nyilvánosságra kell hoznia. A közzététel igazolása céljából a sajtóközlemény egy eredeti példányára az adózási bizonylatmegőrzési szabályokat kell alkalmazni. (4) Az APEH elnöke a rendelkező nyilatkozat évének augusztus 31. napjáig tájékoztatja a Pénzügyminisztériumot és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát az 1. § (2) bekezdésének előírásai szerint tett érvényes rendelkező nyilatkozatok alapján a) a 4. § (1) bekezdésének a)-j) pontjaiban nevesített (kategóriánként összesített) kedvezményezettekről, továbbá b) a 4/A. § (1) bekezdésében meghatározott kedvezményezettekről, az őket megillető összegekről, továbbá az egyes kedvezményezettek javára rendelkezők számáról. Az APEH a tájékoztatást szeptember 15-éig legalább két országos napilapban közzéteszi. (5) Az APEH internetes honlapján tájékoztatást ad az 1%-os rendelkezések kedvezményezettjeinek nevéről, székhelyéről, az adott évi állampolgári rendelkezések együttes összegéről. A jogszabályi feltételeknek megfelelő, ténylegesen támogatásban részesült kedvezményezettekről a tájékoztatást az APEH honlapja a rendelkezési év december 31-ét követően tartalmazza. (6) A 4/A. § (1) bekezdésének a) pontjában említett kedvezményezetteknek - a 6. § (8) bekezdése szerint a korábbi időszak pótlistája alapján megnövelt - összeget a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a rendelkező nyilatkozat évét követő év január 10-ig utalja át. (7) Ha az adóbevallás, vagy a munkáltatói és ezzel egyenértékű elszámolás az átutaláshoz szükséges adatfeldolgozásra - az 5. § (4) bekezdésére is figyelemmel lefolytatott ellenőrzés megállapítása alapján - alkalmatlan, úgy az utalást akkor kell teljesíteni, a) amikor a rendelkező nyilatkozat éve utolsó napját követő egy éven belül az említett iratok helyesbítése alapján az lehetséges, b) illetve abban az esetben, ha a rendelkező magánszemélynek az adóhatóság havi részletfizetést, illetve fizetési halasztást engedélyezett és - figyelemmel az 1. § (1) bekezdésében foglaltakra - az utalás már jogszerűen lehetségessé válik. Az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása esetén az utalást akkor kell teljesíteni, amikor a rendelkező nyilatkozat megtételének éve utolsó napját követő egy éven belül az adóhatósági adómegállapítás jogerőre emelkedése alapján az lehetséges. (8) A 4/A. § (1) bekezdése alapján kedvezményezetteket a rendelkező év utáni időszakban a jogvitákat lezáró határozatok alapján megillető összegekről az APEH a tárgy évi augusztus 31-i tájékoztatójához kapcsolt pótlistán közli. (9) A 4/A. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott kiemelt előirányzat javára rendelt összeget a rendelkezést követő évben a felhasználásában érintett fejezet költségvetése tartalmazza, felhasználása pedig pályázati kiírással, a felhasználást követő egy éven belüli elszámolási és közzétételi kötelezettség (az Országgyűlés illetékes bizottságának tájékoztatása) mellett történik. 7. § (1) A nyilatkozatban foglalt rendelkezés érvénytelen, ha a következő esetek bármelyike állapítható meg: a) az 1. §-ban foglalt valamely feltétel nem áll fenn; b) két beküldött rendelkező nyilatkozat esetén mindkét kedvezményezett a 4. §-ban vagy a 4/A. §-ban említettek körébe tartozik; c) a rendelkező nyilatkozat nem tartalmaz adószámot, illetőleg technikai számot, vagy az téves, illetőleg olvashatatlan, kivéve, ha a 4/A. §-ban említettek a rendelkezésből enélkül is azonosíthatók; d) a rendelkező nyilatkozat vagy a boríték, illetőleg annak továbbítása nem felel meg az 5. § (1)-(2) bekezdésben foglalt előírásoknak; e) az arra kötelezett kedvezményezett a 4. § (2) bekezdése szerinti feltételek meglétét az 5. § (6) bekezdése szerinti eljárásban nem igazolja, illetőleg a 4. § (2)-(3) bekezdésében foglalt nyilatkozattételi és közlési kötelezettségét nem teljesíti. (2) Ha az adóhatóság az adóév november 30-ig a rendelkező magánszemélyt a saját érdekkörébe tartozó érvénytelenségről nem értesíti, és az általa megjelölt kedvezményezett a 6. § (5) bekezdésében foglaltak szerint az APEH internetes honlapján közzétett tájékoztatóban szerepel, a kérelmet teljesítettnek kell tekinteni. (3) Ha a rendelkező nyilatkozatban foglalt kérelem a kedvezményezett érdekkörében meglévő körülmény miatt e törvény szerint érvénytelennek minősül, az adóhatóság a rendelkező nyilatkozatot tévő adózót az indok megjelölése nélkül, alakszerű határozat mellőzésével értesíti. Az értesítésre nyitva álló határidő a kedvezményezett elutasítását követő 30 nap. (4) A 4. §-ban említett kedvezményezettnek átutalt összeg olyan költségvetési támogatásnak minősül, amelynek az e törvény szerinti közcélú tevékenységeknek megfelelő felhasználását az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) megfelelő szabályai alkalmazásával jogosult ellenőrizni. A közcélú tevékenységnek nem megfelelő felhasználás megállapítása esetén az adóhatóság erről határozatot hoz, és ennek alapján ezt az összeget - az Art. előírása szerinti elévülési időn belül - visszafizetteti. (5) Abban az esetben, ha a kedvezményezett a 4. § szerinti feltételek meglétét az 5. § szerinti eljárásban sikertelenül igazolja, illetőleg a 4. § (2)-(3) bekezdésében foglalt nyilatkozattételi és közlési kötelezettségét nem teljesíti, erről az adóhatóság határozatot hoz, amelyet a kedvezményezett kérelmére az a bíróság, amelynél a kedvezményezett nyilvántartásba vétele történt - ennek hiányában a kedvezményezett címe szerint illetékes bíróság - nemperes eljárásban 15 napon belül a feltételek fennállásának megállapítása esetén megváltoztathatja. (6) A rendelkező nyilatkozattal kapcsolatos ügyben rendelkezéseit az Art. rendelkezéseit az e törvényben foglalt eltérésekkel alkalmazni kell. (7) Az adókötelezettségét elektronikus úton teljesítő adózó rendelkező nyilatkozata elektronikus űrlapjának feldolgozását, valamint a nyilatkozat alapján a rendelkező személlyel kapcsolatos eljárást a rendelkezőnek a nyilatkozat megtételekor illetékes adóhatósága végzi el. (8) Az adóbevallást helyettesítő munkáltatói és ezzel egyenértékű elszámolás esetén a munkáltatói elszámoláshoz fűzött rendelkező nyilatkozat feldolgozását, valamint a nyilatkozat alapján a rendelkező személlyel kapcsolatos eljárást a munkáltató székhelye, telephelye szerint illetékes adóhatósága folytatja le. (9) Az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapítása esetén a (8) bekezdés szerinti eljárást a magánszemélynek az adóhatóság adatszolgáltatás alapján történő adómegállapításáról tett nyilatkozata benyújtásának időpontjában illetékes adóhatóság folytatja le. 8. § (1) Ez a törvény a kihirdetése napját követő 5. napon lép hatályba azzal, hogy rendelkező nyilatkozatot első alkalommal az 1996. évi jövedelemnek - az 1. §-ban meghatározott - adójáról lehet tenni. |